Zenei írás-olvasás

„Aki a zenét nem tudja olvasni: zenei analfabéta.” (Visszatekintés I., Éneklő Ifjúság – Bevezető cikk a folyóirat első számában 1941)

„Tervünk az ifjúság nagyméretű zenei analfabétizmusának csökkentése és a zene szeretetére való nevelése.” (Visszatekintés I., Nyilatkozat a „Fiatalok” című lapban 1941)

„a zenei írás-olvasás általánossá tétele az iskolán keresztül.” (Visszatekintés I., Százéves terv 1947)

„[…]ki kell irtani az olvasni nem tudást […] Nem zenész, aki a kotta látásakor nem hallja a zenét magában” (Visszatekintés I., Reflexiók a zeneoktatás reform-tervezetéhez – Felszólalás a Zeneművész Szövetség Pedagógiai Szakosztályának ülésén 1952)

„Mindenkinek hozzáférhető a zene megismerésének útja: a zenei írás-olvasás. Ennek birtokában mindenki részese lehet nagy zenei élményeknek. Karénekben való közreműködéssel bensőségesen együtt élhet nagy szellemek alkotásaival, magával viheti azokat életébe, örök kísérőül.” (Visszatekintés I., Mire való a zenei önképzőkör? 1944)

„[…]az orális, szájhagyomány-kultúra ideje lejárt, a világ körülöttünk rég belépett az írásos kultúra korszakába. […] Zenekultúra ma már írás-olvasás nélkül csakúgy nem lehet, mint irodalmi kultúra.” (Visszatekintés I., A zenei írás-olvasás módszertana – Előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez 1954)

„[…]a nagy zene, a többszólamú zene írás nélkül nem élhet meg. Ha ebbe akarjuk elvezetni embereinket, akkor meg kell tanulni az írást. […] az írás csak eszköz, ami elengedhetetlen a magasabb zenébe való behatoláshoz.” (Visszatekintés I., Zenei nevelésünk reformjáról – Beszéd a Miskolci Zeneművészeti Szakiskola szolfézs-versenyén 1954)

„Megnyitni a füleket az élmény befogadására csak az írás-olvasás útján lehet” (Visszatekintés I., Megjegyzések az új tantervhez 1961)

„Aki a főbb hangközöket jól-rosszul eltalálja, még nem olvas: az még csak silabizál. Globálisan kell olvasni: egész szót, majd többet, egész mondatot átfogni egy pillantással; az egészből indulni a részletek felé. Szokjunk rá: a dallamot ne hangonkint szedjük össze, hanem elejétől végig gyorsan áttekintve, mint egy térképet. Egészében, egy darabban érezzük meg, mielőtt hozzákezdünk hangos elénekléséhez. Így biztosabban sikerül.” (Visszatekintés I., A „333 olvasógyakorlat”-hoz 1943)

„Művelt, gyakorlott olvasó egy pillantással egész versszakot átfog. […] Mindenki megtanulhatja, ha helyes módszerrel fog hozzá.” (Visszatekintés I., Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén 1946)

„A tanuló mindenkori tudásánál valamivel könnyebbet adjunk olvasópróbára, hogy lehetőleg hibátlanul sikerüljön. Ha küszködik vele, elakad, nincs sok haszon belőle.”  (Visszatekintés I., A „333 olvasógyakorlat”-hoz 1943)

„A dallamban […] sok a leugrás. Szükség van erre, mert eddig elhanyagoltuk. A hangközöket csak fölfelé szokás gyakorolni nálunk, pedig egészen más lelki folyamat ugyanazt lefelé intonálni, nehezebb is.” (Visszatekintés I., A „333 olvasógyakorlat”-hoz 1943)

„A lapról olvasás, hogy ne váljon gépies gyakorlattá, mindig új anyagot kíván, számos szokatlan dallami és ritmikai fordulattal. De legyen ez mindenkor egészséges, vonzó muzsika!

A hangszerkíséret nélküli kétszólamú lapról éneklés a legbiztosabb módja a gyors haladásnak, a ritmikai és intonációs biztonság megszerzésének. A mozgó dó segít abban, hogy megértsük a modulációt és minden dallamhang zenei jelentőségét. Alapos muzsikus nem lehet meg enélkül.” (Visszatekintés III., 77 kétszólamú énekgyakorlat – Előszó 1967)

„A mi gyerekeink [...] Tíz-tizenkét éves korukban akármit folyékonyan leolvasnak […] Jöttek híres zeneszerzők […] Sosztakovics felírt valami dallamot a táblára. A gyerekek nemcsak rögtön leénekelték, hanem egy-kétszeri eléneklés után hátat fordítottak a táblának, és könyv nélkül énekelték. […] A korán, hatéves korban kezdett gyakorlás úgy kifejleszti a gyerek készségét, és úgy meggyorsítja felfogóképességüket, hogy nekik ez játék.” (Visszatekintés III., A Corvin Magyar Clubban – Előadás és vita Berkeley-ben 1966)

Relatív szolmizáció, tonális érzék

„Végül a szolmizálást említem, mint a kottaolvasás és tiszta intonáció hatalmas segédeszközét.” (Visszatekintés III., Új célok felé 1942)

„Ez azonban nem az én találmányom, már a jó Curwen kitalálta, több mint száz éve. Sőt, az elv Arezzói Guidóig nyúlik vissza, vagy ezer évre.” (Visszatekintés III., Párizsi beszélgetés 1965)

„[…]Angliában fedeztem fel a mozgó dó nagy előnyét. Utóbb megkíséreltem, hogy nálunk is alkalmazzák, szükségleteinkhez szabva. Úgy találtuk, hogy népdalaink legismertebb fordulataival kell kezdeni, kerülve a skálát. A hangsort csak később kell kialakítani, akkor, amikor a hangközugrásokat már jól begyakorolták a tanulók.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„[…]a relatív szolmizáció meghatározza minden hang funkcióját is az adott hangnemben. Ezáltal könnyűszerrel felismerhetővé és elemezhetővé válik a netáni moduláció, már az egyszólamú éneklés során is csiszolódik és fejlődik a harmóniai érzék. Sokkal gazdagabb gondolkodási tevékenység bontakozik ki” (Visszatekintés III., A konzervatóriumi igazgatók koppenhágai tanácskozásán – Előadás 1963)

„A szolmizáció énekesnek, szabadon intonáló hangszernek a tisztaságot biztosítja. De még a zongorista is, bár a hangmagasságon nem tud változtatni, másképp üti meg a hangot, ha tudja, mi a jelentősége abban a hangnemben.” (Visszatekintés III., Néhány szót a szolfézsról – Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1955/56-os tanévzáró ünnepségén 1956)

„A szótagkapcsolatok hangképzete határozottabb és maradandóbb, mint a betűneveké, […] mert a szótag egyúttal a tonális funkciót is megjelöli, s a hangköz megérzésével együtt fejlődik a funkcióérzék.” (Visszatekintés I., Énekeljünk tisztán! – Előszó 1941)

„A szolmizálás által […] a funkciók berögződnek a fejünkbe és fülünkbe[…]” (Visszatekintés III., Magyar hangszertanítás – Előadás és vita 1946)

„[…]játszva megalapozhatjuk a tonális érzést.” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Néhány megjegyzés az I. füzet második kiadásához 1941)

„[…]tapasztalat mutatja, hogy az általános iskolákban a szolmizáló  módszerrel sokkal hamarabb megtanulnak olvasni a gyerekek” (Visszatekintés I., Zenei nevelésünk reformjáról – Beszéd a Miskolci Zeneművészeti Szakiskola szolfézs-versenyén 1954)

„Valóban semmi akadálya, hogy a hat-hét éves gyermek megtanuljon szolmizálni” (Visszatekintés I., Ötfokú zene – Utószó a II. füzethez 1947)

„A szolmizálás legjobb alapja a kottaolvasásnak.” (Visszatekintés I., A zenekedvelő ifjúsághoz 1950)

„A karvezetők ne ijedjenek meg, tartsák első és elemi kötelességüknek a kottaolvasás megtanítását. Erre kitűnő és sokszorosan bevált alap a szolmizáció.” (Visszatekintés III., A Dalosszövetség karvezetői tanfolyamán – Felszólalás 1942)

„Mennél buzgóbban szolmizálunk eleinte, annál hamarabb elhagyhatjuk később.” (Visszatekintés I., Megjegyzések a „Szó-Mi” népiskolai énektankönyv bírálóinak viszontválaszára 1943)

Abszolút hangmagasság

„[…]ajánlatos ugyanazt a gyakorlatot […] más magasságban is megpróbálni. Csak ha már kottát lát a gyermek, ragaszkodjék annak abszolút magasságához (különösen, ha betűnévvel is nevezi), másképp könnyen összezavarodik a hallása.” (Visszatekintés I., A „333 olvasógyakorlat”-hoz 1943)

(a relatív szolmizációval) „Könnyebben jutnak el az abszolút hangok énekléséhez, mint a többiek. Egy pillanat alatt átállnak rá. Ismerik az abszolút hangneveket is, és nagyon könnyen átváltanak rájuk.” (Visszatekintés III., Párizsi beszélgetés 1965)

„Bár nem célja a tantervnek az »abszolút hallás«, helyesebben hangmagasság-tudat fejlesztése, nem lehet célja annak kiirtása sem.” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Utószó az I. füzethez 1937)

„[…]énekeljünk […] mindig a valódi magasságban. Ha C-t mondunk, az valóban C legyen. Így lehet abszolút hallásra is nevelni.” (Visszatekintés I., A „333 olvasógyakorlat”-hoz – Utószó az új kiadáshoz 1962)

Szolfézstanítás

„[…]a […] rendszeres szolfézstanítást […] az ének- és hangszertanítás legfelsőbb fokáig állandóan folytatni kell mindaddig, míg úgy olvassuk a kottát, mint felnőtt művelt ember a könyvet, hangtalanul, de hangzásának hiánytalan elképzelésével.” (Visszatekintés I., A zenei írás-olvasás módszertana – Előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez 1954)

„Csak a jól vezetett szolfézstanítás gyorsítja meg a hangkép és a kottakép közti kapcsolatot annyira, hogy egyik a másikat rögtön felidézi.” (Visszatekintés I., Ki a jó zenész? – Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1953. évi tanévzáró ünnepélyén)

„[…]a felületesen tájékozottak előtt sokszor úgy rémlik, hogy ez (a szolfézs) azonos a szolmizálással.  […] Nem! A szolfézs ennél sokkal több!” (Visszatekintés III., A Debreceni Zeneművészeti Szakiskola névadó ünnepségén – Beszéd 1957)

„[…]a szolfézs a zenének nemcsak ABC-je: nyelvtana, mondattana, stílustana is, a zene teljes megértésének kulcsa. Beletartozik az összhangzattan hallható formája is (többszólamú diktálás). Írott összhangzattanra csak akkor kerüljön sor, ha már hangszer nélkül is hallja a növendék, amit leír. Ez hamar megjön, ha egyszólamú énekben is megszokja a harmonikus elemzést, erre kényszeríti a mozgó dó.” (Visszatekintés III., Kell-e szolfézs a Zeneművészeti Főiskolán? 1965)

„A hangképzetnek szabadon, minden materiális asszociációtól függetlenül kell élni. És ezt úgy érhetjük el, hogy a hangszertanulás előtt tanulunk meg olvasni, szolmizálni. Előképző nélkül senki se nyúljon hangszerhez.” (Visszatekintés I., Zenei nevelésünk reformjáról – Beszéd a Miskolci Zeneművészeti Szakiskola szolfézs-versenyén 1954)

„Gyermek kezébe csak akkor adjunk hangszert, mikor már énekelni tud. Belső hallása csak úgy fejlődik, ha első hangképzetei tulajdon énekéből alakulnak s nem kapcsolódnak sem külső, látható (vizuális), sem kézmozgási (motorikus) képzetekkel.” (Visszatekintés I., Előszó Vass Lajos Furulyaiskolájához 1947)

Belső hallás

„A szolfézs adja meg a gyors eligazodás készségét, mert kifejleszti azt a finom agy-mechanizmust, hogy hallott hangra rögtön megjelenik az írásjel, s a látott írást rögtön hanggá változtatja belsőleg. Ez a mechanizmus teszi a teljes zenészt[…]” (Visszatekintés III., Néhány szót a szolfézsról – Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1955/56-os tanévzáró ünnepségén 1956)

„[…]az olvasásnak olyan fokát kell elsajátítani mindenkinek, aki szakzenész akar lenni, hogy minden látható és hallható testmozgás nélkül, tisztán lelkében szólaljon meg a zene, és ha kell, meg tudja szólaltatni hangosan is, a saját hangjával. […] meg lehet és meg kell tanulni egy olyan hangtalan éneklést, amely épp oly intenzív, épp oly biztos, mint ha hangosan énekelnénk. […] A legfelső fok az, amikor valaki egy partitúrát elolvas, egy sokszólamú partitúrát, anélkül, hogy zongorán vagy valami más hangszeren játssza. […] a fejben, a lélekben, a fülben éljen előbb a zene, onnan menjen az ujjakba és úgy valósítsuk meg. […] sokkal könnyebb memorizálni […] Az mondhatja el magáról, hogy jó zenész, aki átnéz egy darabot, aztán odamegy a hangszeréhez, és lejátssza anélkül, hogy belenézne a kottába.” (Visszatekintés I., Zenei nevelésünk reformjáról – Beszéd a Miskolci Zeneművészeti Szakiskola szolfézs-versenyén 1954)

„[…]a helyes út […]: kottakép, hangelképzelés, megvalósítás.” (Visszatekintés I., Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén 1946)

Tiszta intonáció

„a tiszta ének kérdése […]

[…]a társas ének tisztasága az akusztikailag tiszta hangközökön alapul, és semmi köze a temperált hangoláshoz. […]

Mi támogassa hát a kezdő első lépéseit a hangok végtelen birodalmában? Megmondom: nem az elütő hangszínű, temperált hangszer, hanem egy második énekszólam. A kétszólamú éneket eddigi tanterveink túlságosan későre hagyták. Inkább csak dísznek tartották, nem a haladás eszközének. Pedig alig felbecsülhető a fejlesztő értéke minden irányban, nemcsak a polifon hallás, hanem már az egyszólamú ének tisztasága szempontjából is. Mondhatni: nem tud tisztán énekelni, aki mindig csak egy szólamban énekel. Az egyszólamú tiszta éneket is csak két szólamban lehet egészen megtanulni. A két szólam egymást igazítja, egyensúlyozza. Csak az találja el egymás után a hangokat, aki összetartozásukat is érzi, mikor együtt szólnak. A d – s ugrást tisztábban találja el, akinek fülében élő valóság az egyszerre szóló d – s képzete. Ha ketten megérzik, hogy az egyszerre énekelt d – s mikor tiszta (és ezt csak akkor érezhetik, ha a temperált zongora hallgat), akkor az egymás utáni d – s (előbb egyik csoport d, másik s, aztán egyik d – s, másik s – d-t énekel) is tiszta lesz. A d – r lépést az énekli legtisztábban, aki alája tudja képzelni a d – s, kísérő szólamot. S könnyen elképzeli, ha elégszer hallotta.” (Visszatekintés I., Énekeljünk tisztán! – Előszó 1941)

„A »C-dúr létramódszer« a tiszta ének ellensége. Minden ugrást magában kell beidegzeni, a maga külön jellegzetességében és tonális szerepében, nem pedig skálalépésekből összerakni. […] A skála pedig csak akkor lesz tiszta, ha pilléreit előre lerakjuk. Ezek: d, r, m, s, l.” (Visszatekintés I., Énekeljünk tisztán! – Előszó 1941)

„Fontos, hogy a kétszólamú éneklést a kezdet kezdetétől gyakoroljuk. A kézjelekkel kezdjük, folytassuk a szolmizációs betűkkel, végül, amint a tanítványok kottaolvasókká válnak, használjuk az ötvonalas írást.” (Visszatekintés III., 77 kétszólamú énekgyakorlat – Előszó 1967)

„A tiszta intonáció […] a karhangzás teltségére és szépségére is kihat. […] Csak tisztán éneklő karnak van igazi színe és fénye, tiszta gyermekkartól pedig oly mély hangokat is hallhatunk, aminőket nem is tud énekelni. […] A tiszta ének próbaköve és jutalma a kombinációs hangok szépen zengő megszólalása, felfelé pedig a részhangok nagyobb fénye. Nem ártana, ha karvezetőink és énektanítóink legalább annyit foglalkoznának akusztikával, amennyi a zenei gyakorlat tüneményeinek megértéséhez szükséges. (Visszatekintés I., Énekeljünk tisztán! – Előszó 1941)

„A tisztaságot szolgáljuk, ha a félhangot akkorra halasztjuk, mikor az egészhang már eléggé megszilárdult.” (Visszatekintés I., Énekeljünk tisztán! – Előszó 1941)

Többszólamúság, polifón hallás

„[…]nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Ajánlás 1937)

„Fokozatos, de következetes legyen az átmenet egyszólamúságról többszólamúságra. Már egyes ritmuselemek, hangközök begyakorlása is nagyobb érdeklődést kelt, ha két csoport felváltó énekével, játékosan történik. […] a kánonéneklés, az önálló kétszólamúság legjobb előkészítője. A terc- és szextpárhuzamok örömeit inkább német, olasz vagy szláv népdalokon mutassuk be.” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Utószó az I. füzethez 1937)

„Hasznos a gyakori szólamcsere. […] Ahol csak megengedi a hangterjedelem, felváltva énekeltessük a két szólamot.” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Utószó az I. füzethez 1937)

(Többszólamúság:) „Már a második évben. Egyszerű kánonokkal, például, vagy egy kitartott hanghoz énekelt dallammal. Az osztály egyik fele kitart egy hangot, a másik fele énekli a dallamot. […] Csak ha megbizonyosodtunk róla, […] hogy azok, akik tartják a hangot, hallják a dallamot is: csak akkor váltják fel egymást, csak akkor cserélnek szerepet. Ezután lehet csak áttérni a mozgó-kétszólamú dalokra. És akkor is újra meg újra cserélni kell, és ügyelni arra, hogy az egyik csoport valóban hallja, amit a másik énekel. Így sokkal hamarabb eljutunk a többszólamúsághoz, mint a zongorán leütött akkordokkal.

A kétszólamúságot erőteljesen szorgalmazzuk. Magam arra a szinte túlzottnak ható megállapításra jutottam, hogy teljesen tisztán csak az tud egyszólamban énekelni, aki előtte tisztán énekelt már kétszólamban.”  (Visszatekintés III., Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel 1964-1966)

„Többszólamú éneklés, s a vele párhuzamosan fejlődő halló- és felfogóképesség olyanok számára is megnyitja a világirodalom remekeit, akik semmiféle hangszeren nem játszanak. S a művek csak akkor töltik be létük célját, ha milliók lelkében keltenek visszhangot.” (Visszatekintés I., Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat – Előszó 1941)

„Semmi sem fejleszti úgy az általános zenei felfogóképességet, mint ha egy önálló szólam felelősségét ki-ki egyedül viseli.” (Visszatekintés I., Mire való a zenei önképzőkör? 1944)

„[…]többszólamú zenét teljesen befogadni csak úgy képes fülünk, hogy megtanulunk egy szólamot önállóan, hangszeres támogatás nélkül énekelni úgy, hogy egy másikra figyelünk. Így jutunk el olyan zene megértéséhez, melyben a szólamok nem maguknak élnek, hanem egymást segítve, kiegészítve alkotnak magasabbrendű egységet.

Lassan fejlődik ez a képesség, de gyakorlása nem fáraszt, sőt gyönyörködtet. Hisz szebbnél-szebb zenéken át vezet az út a nagyobb mesterművek felé. S aki egyszer odáig eljut, úgy érzi, lelki gazdagodása megért volna bárminő fáradságot vagy áldozatot.” (Visszatekintés I., A következő lépés 1949)

„Élő példákon láttuk: elvezethető a magyar gyermek is a XVI. század többszólamú remekeinek a megértéséig.” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Utószó az I. füzethez 1937)

Transzponálás

„[…]a transzponálásnak nincs hatásosabb eszköze a mozgó dó-nál, hiszen az – mivel mindig más hang a dó – nem egyéb a transzpozíciónál.” (Visszatekintés III., Dartmouth kerekasztalánál – Felszólalások 1965)

„[…]ahhoz nem kell egyéb, mint megszokni a relatív gondolkodást. Aki kezdő korától megtanulja kis darabjait más hangnemben is eljátszani, nem lesz neki nehéz, ha a Wohltemperiertes Klavierhoz ér.” (Visszatekintés I., Ki a jó zenész? – Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1953. évi tanévzáró ünnepélyén)

Ritmusérzék

„A ritmust […] sokkal előbb és sokkal behatóbban kellene gyakorolni, mint az manapság szokás, éspedig szintén két szólamban. […] a kétszólamú zenei munka oly fejlesztő eszközt nyújt, amiről egy szólamban álmodni sem lehet. S ha majd az óvoda is kiveszi részét a ritmusképzésből, nem lesz többé illúzió a kottaolvasás az elemiben.” (Visszatekintés I., Énekeljünk tisztán! – Előszó 1941)

„[…]a ritmus volna az óvoda igazi birodalma. Mire az énekhang kifejlődik, már játszva ritmusvirtuózzá lehetne fejleszteni minden gyermeket, poliritmikus játékokkal […] különféle egyszerű ütőhangszerekkel.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában 1941)

Zene és mozgás

„A gyermek ösztönszerű, természetes nyelve a dal, s minél fiatalabb, annál inkább kívánja mellé a mozgást. A mai iskolának egyik fő baja, hogy nem engedi eleget énekelni és mozogni a gyermeket. A zene és testmozgás szerves kapcsolata: énekes játék a szabad ég alatt, ősidők óta a gyermek életének legfőbb öröme.

[…] nagy e játékok tisztán emberi értéke is: fokozzák a társas érzést, életörömet. A mai gyermek koravénsége ellen nincs jobb orvosság. […] Minél hosszabb a gyermekkor, annál harmonikusabb és boldogabb lesz a felnőtt élete.

S ám jöjjenek testnevelőink, mozdulatművészeink, találjanak ki az ősiek mellé, azok szellemében, új játékokat. Vezessük rá a gyermeket, hogy maga is kitaláljon efféléket, ha tud, zenéstül.” (Visszatekintés I., Énekes játékok 1937)

„Az általános iskolának […] kezdetben […] énekes játékokat kell adnia, meg testmozgással egybekötött ritmikus játékokat […] Ennek alapja minden népnél más és más lehet. Mégis, ha átfutunk néhány népdalgyűjtemény-kötetet, számos nemzetközi motívumot találunk. Azt bizonyítja ez, hogy az emberiség egységes – addig legalább, míg gyermek. A szo-la-szo-mi motívum szinte minden népnél megtalálható. Más motívumok is. Fel kell kutatnunk a nemzetközi gyermekdal-motívumokat, melyek, számos nagy különbség ellenére is, eggyéfűzik az emberiséget. Mert, általánosságban szólva, ez lehet az emberiség legrégibb fajta zenéje.” (Visszatekintés III., A hiteles népdal szerepe a zenei nevelésben – Előadás, Interlochen, ISME Konferencia, 1966)

„A zene és testmozgás ősi kapcsolatai […] a civilizációban erősen meglazultak. Ha most magasabb síkon megpróbáljuk helyreállítani, ahol lehet: nem visszafelé megyünk az ősállapot felé, hanem előre, a civilizációból a kultúra felé.” (Visszatekintés III., Magyar testnevelés 1943)

(a zenei általános iskolák) „[…]az éneklést gyakran mozgással kombinálják. Így egész testükkel érzékelik a ritmust.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„Mi az elméletet a dalokból igyekszünk elvonni.” (Visszatekintés I., Megjegyzések a „Szó-Mi” népiskolai énektankönyv bírálóinak viszontválaszára 1943)

„[...]az elmélet elemeit abból az anyagból vezetjük le, amit már ismertek” (Visszatekintés III., Iskolai énekoktatással az egyetemes zenekultúráért – Nyilatkozat 1966)

„A technikai dolgok (zenei elemek) megtanulását a már ismert dalokra kell építeni.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, embernevelés – Nyilatkozat 1966)

„A hallás után tanított dalok az első években […] előtte járnak nehézségben a tudatosított, szolmizált, majd írott daloknak.” (Visszatekintés I., Megjegyzések a „Szó-Mi” népiskolai énektankönyv bírálóinak viszontválaszára 1943)

„A szolmizálva éneklő előbb kap fogalmat a hangok értelméről, s csak azután ismeri meg a jelet, amely most már sokkal többet mond számára.” (Visszatekintés I., Huszonnégy kis kánon a fekete billentyűkön – Előszó 1946)

„Az esztétikai-érzelmi hatás megelőzheti az elemzést és minden elemezni való megértését. Ez mindig később jön. Az érzelmi hatásnak viszont olyan spontánnak kell lenni, mint az éneklésnek.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, embernevelés – Nyilatkozat 1966)

„A zeneelméletet […] a gyakorlatban feldolgozottak alapjaira építettük. Semmi olyat nem magyarázunk, ami nem fordult volna elő természetesen és magától értetődően egy olyan dalban, melyet a gyerek már ismer. […] A pedagógiai munkát azokra a dalokra kell építeni, amelyeket tudnak a gyerekek, más hasonlókat meg beléjük kell oltani. Tulajdonképpen egyáltalán nem kellene külön foglalkozni az elmélettel, hanem fokozatosan figyelmessé tenni a fiatalokat arra, ami az egyes dalokban újra meg újra megjelenik, ami tipikus – »ez ugyanaz a fordulat, ugyanaz a frázis« – míg csak rá nem jönnek mindenre maguktól is.” (Visszatekintés III., Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel 1964-1966)

„A gyermek ne fogalmakat, definíciókat gyűjtsön, hanem zenekincset. Annak számbavételére, rendező áttekintésére ráér később.” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Utószó az I. füzethez 1937)

„Az élő zenével többre mennek, mint az etűdökkel.” (Visszatekintés III., Népdal, műdal, iskolai dal – Nyilatkozat 1958)