Óvoda

„Keresve, hol kell és lehet tenni valamit, mind kisebbekhez jutottam, végre elérkeztem az óvodáig.” (Visszatekintés I., Gyermeknapi beszéd 1951)

„[…]a zeneképzést tulajdonképpen már az óvodákban kell elindítani, hogy a gyermek a zene alapelemeit korán idegezze be, mert a zenei hallásra való nevelés csak ezzel a korán meginduló alapos munkával válhat eredményessé. A zenei nevelés a 3 – 7 évig terjedő korban (3-tól 7 éves korig), a gyermeki értelem és a lélek fejlődésének legfontosabb idejében rendkívül nagy jelentőségű.” (Visszatekintés I., Nyilatkozat a „Fiatalok” című lapban 1941)

„Az óvóban […] történik az első alapvetés, az első, elhatározó zenei élmények gyűjtése.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában 1941)

„Nyilvánvaló, hogy ésszerű nevelésünknek a gyermek első spontán megnyilatkozásaiból kell kiindulnia, kezdve ritmikus és énekelt játékokkal, sokszor ismétlődő, egyszerű frázisokkal. Ezekből aztán fokozatosan át lehet térni bonyolultabbakra. Háromtól hatéves koráig a gyermek mindent sokkal könnyebben megtanul, mint később. Az a szerencsés gyerek, aki játszhat énekes játékokat, sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint akinek nincs rá alkalma sem az óvodában, sem akkor, amikor felügyelet nélkül játszik más gyerekekkel.” (Visszatekintés III., A hiteles népdal szerepe a zenei nevelésben – Előadás, Interlochen, ISME Konferencia, 1966)

„Különösen az ötfokúak valók az óvodának. Ezekben érhet el leghamarabb tiszta intonációt a kisgyermek, hisz nem kell félhanggal bajlódnia.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában 1941)

„Abból kell kiindulni, ami amúgy is megvan már a gyermekben. Minden gyerek tanult néhány kis dallamot családi környezetben vagy az óvodában – és ami még fontosabb, minden gyerek szívesen rögtönöz dallamokat. Olykor nagyon kezdetleges, nagyon egyszerű dallamokat, úgyszólván csak sokszor ismételt rövid frázisokat. A tanárnak ezt az anyagot kell megragadnia – és aztán mindent elkövetni, hogy ez, fokozatosan, nagyobb formákká fejlődjön. Amit ugyanis a gyermek zenei anyanyelvének nevezünk, ezekből a zenei szilánkokból épül: olyan dallamokból, amelyeket hallott, amelyeket a magáévá tett és amelyeket, részben, ő maga komponált. Mert minden gyermek komponál is. Ezt rendszerezni kell, ebből kell kiindulni, ezt kell lassan nagyobb formákká fejleszteni. És ezt kell aztán, nagyon óvatosan, kiegészíteni a hozzá illeszkedő új anyaggal. Lassanként, sok év alatt, minden gyerek eljuthat ilymódon oda, hogy akár Beethoven zenéjét is megérti.” (Visszatekintés III., A zenei nevelők Santa Barbara-i konferenciája előtt – Nyilatkozat 1966)

 

Zenei általános iskola

„Olyan iskolák ezek, melyek először állítják jogos helyére a zenét az általános nevelésben. Minden embernek van természet adta zenei érzéke. De a legtöbben nem fejlesztik.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„Több mint félévszázados megfigyelés alapján állítom, hogy botfülű […] gyermek nincs.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában 1941 – Utóirat 1957)

„Meggyőződésünk, hogy minden ember muzikális, de nem mindenki fejleszti ki zenei képességeit.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„[…]a zenei általános iskolák […] tantervében  […] heti hat énekóra szerepel. Vagyis minden nap énekelnek. Ennek pedig, tapasztalataink szerint, kiváló frissítő hatása van. Így aztán ezekben az iskolákban a gyerekek más tantárgyakban is jobb eredményt érnek el.” (Visszatekintés III., Népdal, műdal, iskolai dal – Nyilatkozat 1958)

„A zene felszabadító hatása az általános intelligenciára nyilvánvaló.” (Visszatekintés I., Tanügyi bácsik! Engedjétek énekelni a gyermekeket! 1956)

„Az általános iskola célja: a teljes embert megalapozni. […] Az ének óratöbbletet a gyermek biológiai fejlődése indokolja. […] zeneértő nem lehet, ha hatéves korában (s játékosan még előbb) nem kezdik rendszeresen nyitogatni-gyakorolni a fülét.” (Visszatekintés I., Közönségnevelés 1958)

„A magyar tanítóságnak arra kell törekedni, hogy lassanként minden iskolánk énekes iskolává változzék.” (Visszatekintés I., Egy zenepedagógiai folyóirat megindulásához 1958)

(az óvodában) „Sok dalt megtanulnak, mielőtt iskolába kerülnek, így a tanítónak máris van bizonyos kész anyaga, amellyel dolgozhat, s amelyre lassan felépítheti az elemi zenei ismereteket.” (Visszatekintés III., A zeneoktatás társadalmi jelentőségéről – Nyilatkozat 1966)

„Lényeges, hogy az alkalmazott tananyag zenei tekintetben vonzó legyen. […] Ha a gyerekek […] nem élvezik az énekórát, ha nem érzik, hogy felfrissülnek tőle, akkor kárba veszett minden fáradozás.” (Visszatekintés III., A hiteles népdal szerepe a zenei nevelésben – Előadás, Interlochen, ISME Konferencia, 1966)

„Csodájára járnak a hitetlenek, hogy mit lehet kihozni a hatéves gyermekekből egy kis szaktudással, tanítói rátermettséggel, heti hat énekórával.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában 1941 – Utóirat 1957)

„[…]az általános iskola nyolc éve tökéletes zenei alapokat épít." (Visszatekintés III., Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel 1964-1966)

„[…]a gyerekek nyolc év alatt annyira megtanulnak kottát olvasni, hogy könnyen énekelnek lapról, akár többszólamú kórusműveket is. De nemcsak azt tudják, a nyolc év alatt sok jó zenét megismernek. Hangversenyekre viszik őket, ahol felfogóképességüknek megfelelő műveket hallgatnak meg. Ezeket a műveket megmagyarázzák nekik; vannak, amelyeket közösen énekelnek. Így aztán van már egy kis közönségünk, mely lelkesen fogadja a művészi zenét. Ha valamelyest növelni lehet még ezeknek az iskoláknak a számát, akkor bízhatunk benne, hogy néhány évtized elmúltával nagy és jó közönségünk lesz.” (Visszatekintés III., Önarckép 1965)

„[…]minden iskolának van kórusa[…]” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„Elmondható, hogy az a fiatalság, mely ezekből az iskolákból kikerült, érdeklődik a komolyzene iránt és jár is hangversenyekre. A fődolog azonban az, hogy aktívan is muzsikálnak. Számos kórus alakult. Azok a gyerekek, akik általános iskolásokként nyolc évig énekeltek, énekelnek később is.

[…] Elmondhatjuk, hogy a zene ritmikusan is, harmonikusan is hat az emberekre, és hogy ezek a muzikális gyerekek, azzal, hogy a zene áthatja őket, egészében harmonikusabb emberekké válnak.” (Visszatekintés III., Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel 1964-1966)

„Ez az iskolafajta tudja legjobban megoldani a zeneértés széles tömegekhez juttatását. Ezért keresik fel minduntalan távoli országokból is olyanok, akik hasonlóra törekednek.

[…] Meggyőződésem, hogy idővel minden iskolánk ilyenné alakul, mire általános lesz a tapasztalat, hogy ahol a zene egyenrangú tárgy, minden tárgyat könnyebben és jobban tanulnak a gyermekek.” (Visszatekintés III., Kecskeméti kapcsolatok 1967)

„Ez idő szerint százhét ilyen iskolánk van.” (Visszatekintés III., Iskolai énekoktatással az egyetemes zenekultúráért – Nyilatkozat 1966)

„Szerintem Magyarországon […] tanításunkban meglehetősen nagy szerepe van a kreativitásnak.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, embernevelés – Nyilatkozat 1966)

(a rögzönzés az ön rendszerében is szerepet játszik?) „Feltétlenül, bizonyos határok között.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„[…]azt elérni, hogy mind a hatezerben (hatezer népiskolában) ilyen tanítás folyjék, száz évnél hamarabb aligha tudjuk. Ezért neveztem ezt Százéves tervnek[…]” (Visszatekintés III., A dunapataji Művelődési Ház avatásán – Beszéd 1966)

„Ezeknek az iskoláknak két- és háromszólamú kis darabok egész sorát írtam. Ez rengeteg időmet vette igénybe. De egyáltalán nem sajnálom ezt az időt. […] Remélem, hogy ez az eszme végül beteljesül, és valóban felnevelhetünk egy zenében jártas, művelt közönséget.” (Visszatekintés III., Önarckép 1965)

 

„[…]egy-egy jó tanító megmutatja, hogy a heti 2 órás általánosban is lehet a zenei műveltségnek olyan alapját adni, amelyen tovább épülhet.” (Visszatekintés I., Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat 1941 – Utószó az új kiadáshoz 1962)

 

Középiskola

„Nemcsak Budapesten, hanem néhány vidéki városban is van már olyan középiskola, melynek tanulói ezekből az »énekiskolákból« – azaz inkább »énekes iskolákból« – kerültek ki és bizonyos zenei alapképzettséggel rendelkeznek, melyre tovább lehet építeni. A bonyolultabb zene világát mind jobban megismerik, részben hangszeroktatásban is részesülnek.” (Visszatekintés III., Önarckép 1965)

 

Karéneklés

„Pályámon valami velemszületett hajlam eleitől fogva a karének felé hajtott.” (Visszatekintés I., Angol vokális zene – Előadás 1960)

„Több angliai utam során, 1927-től, felfigyeltem a rendkívül fejlett iskolai éneklésre. Sok ösztönzést köszönhetek neki: segített, hogy fokozatosan teljessé tegyem gyermekeknek szánt munkámat.” (Visszatekintés III., A karéneklés iskolája – Előszó 1962)

„[…]egyre közelebb kerültem a kórusmuzsikához, mint az egyetlen olyan zenéhez, mely az abban képzetlen tömegeket a művészi muzsikához vezetheti.” (Visszatekintés III., Önarckép 1965)

„Mi tehát a teendő? Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni igazi, értékes zenével. Mi ennek ma a legjárhatóbb útja? A karéneklés.” (Visszatekintés I., Vidéki város zeneélete – Előadás Nyíregyházán 1937)

„Sokan egyesülnek valaminek a megvalósítására, amit egyes ember, ha mégoly tehetséges, egymaga nem tud megvalósítani. Ahol mindenkinek munkája egyaránt fontos, s ahol egyetlen ember hibája mindent elronthat.” (Visszatekintés I., Gyermekkarok 1929)

„[…]az énekkar […] ez egyik legfejlesztőbb módja a zenei felfogóképességnek” (Visszatekintés I., Ki az igazi zeneértő? – Előadás az Országos Béketanács zenedélutánján 1956)

„Egy egészen egyszerű énekkarral például – ha neki való feladat megoldására vállalkozik – tökéletes művészi hatást lehet elérni. […] csak megfelelő és lelkes vezetőemberre van szükség.” (Visszatekintés III., A vidéki zenei mozgalmakról – Nyilatkozat 1933)

 „[…]egészséges zeneiséghez sem lehet eljutni közös éneklés nélkül.” (Visszatekintés III., A Jeunesses Musicales párizsi kongresszusán – Előadás 1966)

 

Kórusművek – repertoár

„csak mesterműveket!

[…] Senki sem túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon, sőt igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen rá.” (Visszatekintés I., Gyermekkarok 1929)

„Hogy hogy jutottam arra a gondolatra, hogy gyerekkórusra tegyek le dalokat? Ez igen egyszerűen, természetesen adva volt, miután azokat a dalokat írtam gyermekkarra, amelyeket falun is csak gyerekek szoktak előadni. Van ugyanis egy egészen külön gyerektradíció. Ide tartoznak elsősorban a játékdalok, amelyeket bizonyos játékoknál énekelnek.” (Visszatekintés III., A háromszázéves magyar műdalokról – Nyilatkozat 1925)

 

Bartók gyermekkarairól

„A magyar gyermek még nem tudja, hogy életére kiható ajándékot kapott 1936 karácsonyára. De tudják mindazok, akik a magyar gyermeket olyan világba akarnák elvezetni, ahol tisztább a levegő, kékebb az ég, melegebb a nap. Akiknek régi óhajtása teljesül azzal, hogy Bartók is közéjük áll.

Szólt ő már a gyermekhez, jó pár éve: zongorán, majd újabban hegedűn. E művek nélkül ma már nemigen lehet nálunk – és külföldön – zongorát vagy hegedűt tanítani […]

Nem »száll le« a gyermekhez, úgy nézi, mint embertársát. Ahogyan csak az láthatja, akiben fehér hajjal is épségben maradt a gyermek.

[…] Teljes értékű művészet ez, felnőttek számára is.” (Visszatekintés II., Bartók Béla gyermekkarai 1936)

 

Zongora használata kóruspróbán

„elhangolt, hamis zongorával akar tiszta intonálásra vezetni? […] De ha éppen most hangolták is: mit akarunk temperált akkordjaival az a cappella énekben? […] a legnagyobb zenekarvezetők úgy tanítják zenészeiket a jó előadásra, a dallam megelevenítésére, hogy a legfontosabb szólamot eléneklik előttük.

[…] A karvezetők hamarosan látni fogják, mennyi időt nyernek, ha próbánként csak tíz percig is gyakoroltatják a kottaolvasást.” (Visszatekintés I., A hangadás 1937)

„A folytonos zongorakíséret […] megfosztja a gyermeket az önálló éneklés örömétől és hasznától. […]

[…] ha folyton kísérjük az éneket, nem fejlődik ki a tiszta, szűzi egyszólamú dallam szépsége iránti érzék, ami elsősorban volna fejlesztendő.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában 1941 – Utóirat 1957)

„Helytelen, gyakran lehetetlen a karkompozíció »zongorán bemutatása«, mert egész más akusztikai benyomást kelt, mint az ének. […] Éppen arra kellene megtanítani a kezdő karvezetőt: hogyan dolgozhat zongora nélkül.” (Visszatekintés I., Megjegyzések a „Karének I-III.” című könyvről 1953)

 

A módszer megvalósulásának évtizedei

„Merítsünk az eredeti forrásokból. Ne legyünk szellemi gyarmata egy országnak sem, de mindegyiktől tanuljuk el, ami javunkra szolgál.” (Visszatekintés I., Bicinia Hungarica – Utószó az I. füzethez 1937)

„mi a népzenét tettük az iskolai énekoktatás alapjává, annak sajátságaiból vontuk le a követendő módszert.” (Visszatekintés III., Két zenei konferencia Budapesten 1964)

„[…]a két világháború közt (1934-ben) […] egy csomó lelkes pedagógus […] megteremtette az Éneklő Ifjúságot. […] Ami jó jelenség e téren ma van, még mind az Éneklő Ifjúság hagyományaiból táplálkozik […] egyrészt feltárta a városi gyerekek előtt a néphagyományok csodálatos világát, […] másrészt megismertette a zene nagy mestereinek örökéletű alkotásaiból mindazt, ami az ifjúságnak hozzáférhető volt, és ezzel beléje oltotta a magasabb zene szeretetét és igényét.” (Visszatekintés III., Egy kis számadás – Előadás a Magyar Zeneművészek Szövetségében 1962)

 „a két háború közt volt egy kis idő, mikor hála lelkes munkatársaknak, az Éneklő Ifjúság olyan színvonalra emelkedett, ami külföldön is ritkította párját[…]” (Visszatekintés I., Megjegyzések az új tantervhez 1961)

„Néhány tanítványom akkor megalapította a Magyar Kórust (1931-1938). Ez fillérekért adott kiadványokat […] Így sikerült megkezdeni a tömegek nevelését, és mindjárt világossá vált, hogy mit lehet a gyerekekkel elérni, ha hozzáértéssel és szeretettel foglalkoznak velük.” (Visszatekintés I., Reflexiók a zeneoktatás reform-tervezetéhez – Felszólalás a Zeneművész Szövetség Pedagógiai Szakosztályának ülésén 1952)

„Énekes Ábécé, az új szellem úttörője sok iskolában. (1938)” (Visszatekintés I., Százéves terv 1947)

„Iskolai énekgyűjtemény […] Megjelent az I. rész 1943-ban, a II. rész 1944 végén, már bombázás közben.” (Visszatekintés I., Százéves terv 1947)

(1943-44-ben) „[…]kiadtam már egy iskolai énekgyűjteményt egykori tanítványommal, Kerényi Györggyel. Ebben ugyan módszertani útmutató nem volt, de a dalok sorrendje úgy volt megszabva, hogy abból önként adódott a módszer.” (Visszatekintés III., Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel 1964-1966)

„Az anyag osztályokra tagolása nem jelent éles határt. A tanulók különböző készültsége és képessége, a helyi viszonyok, a módszer: e határokat a szükséghez képest módosíthatják.” (Visszatekintés I., Iskolai énekgyűjtemény – Előszó az I. kötethez 1943)

 „Később (1944), […] egy másik tanítványom, Ádám Jenő írt egy könyvet a módszeres énektanításról, mindmáig ez a legjobb.” (Visszatekintés III., Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel 1964-1966)

Ádám Jenő: Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján 1944

 

Kodály a könyv előszavában így ír: 

„[…]itt egy módszer mellé kellett állnunk, s az más nem lehetett, mint amelyet a dalok sugallanak. Ennek a módszernek részletes gyakorlati leírását veszi itt az olvasó. E vezérkönyv nagyot fog lendíteni énektanításunk ügyén. Szerzője szerencsésen egyesíti magában a legmagasabb zenei képzettséget a népiskolai gyakorlat közvetlen tapasztalataival. Ismeri a gyermek lelkét, észjárását, képessége pontos határát. A gyakorlatból merített ezernyi apró fogással, ötletes játékkal teszi hozzáférhetővé a nehéznek vélt anyagot.” (Visszatekintés I., Útravaló – Előszó Ádám Jenő „Módszeres énektanítás” című könyvéhez 1944)

„[…]az Ádám Jenővel kidolgozott »Szó-Mi« népiskolai énekkönyvekben […] a dalanyagból adódó módszer még világosabban kialakult.” (Visszatekintés I., Útravaló – Előszó Ádám Jenő „Módszeres énektanítás” című könyvéhez 1944)

„1945 után aztán különböző tankönyvek jelentek meg, 1948-ban pedig közreadtunk Ádámmal egy tankönyvet az általános iskola mind a nyolc osztálya számára. Az ötödik osztályban az anyaghoz már összhangzattan is járul.” (Visszatekintés III., Utam a zenéhez – Öt beszélgetés Lutz Besch-sel 1964-1966)

(1946-ban, Békéstarhoson) „[…]egy messzetekintő, energikus zenetanárnak, Gulyás Györgynek sikerült […] olyan intézetet alapítani,  melyben az elemisták és a középiskolai tanulók, az internátusban együtt lakva a tanárokkal, a kötelező tananyag mellett napi énekoktatásban részesültek.” (Visszatekintés III., Zenetanítás és nevelés 1966)

„Három vagy négy évig dolgozott itt. Hamarosan meglátogattam; amit csinált, nagy hatást tett rám. Úgy gondoltam: ebből általános oktatási rendszernek kéne válni. Néhány év múlva (1954-ben) azonban a kormányzat bezáratta, hiányzott fenntartásához a kellő bizalom meg az anyagi alap.” (Visszatekintés III., Iskolai énekoktatással az egyetemes zenekultúráért – Nyilatkozat 1966)

„Szerencsére a tarhosi szellemet nem lehetett megölni, az ma már sokakban él […] Mi az a tarhosi szellem? Röviden: zenei nevelés ének alapján.” (Visszatekintés I., Közönségnevelés 1958)

„[...]Az elvetett mag mégis kikelt: egyre-másra támadtak »éneklő iskolák« mindennapos énekórával és értek el csodálatos eredményt nemcsak zenében, de minden tárgyban. Igazi népművelés akkor lesz, ha majd minden iskola ilyenné alakul.” (Visszatekintés I., A „333 olvasógyakorlat”-hoz – Utószó az új kiadáshoz 1962)

1950 Kecskemét – az első zenei általános iskola

„Már 1950-ben létrejött […] az egyik kecskeméti általános iskolában egy kisérleti jellegű első osztály, mindennapi énektanítással. Ez az iskola […] lassanként 12 osztályos, a középiskolát is magábanfoglaló tanintézetté fejlődött.” (Visszatekintés III., Zenetanítás és nevelés 1966)

„[…]ezt egyedül Nemesszeghy Lajosné energiája hozta létre” (Visszatekintés III., Kecskeméti kapcsolatok 1967)

„[…]egy igen tevékeny tanárnő, Nemesszeghy Lajosné, […] maga is évekig gondolkozott azon, hogy miképp lehetne megjavítani az iskolai zenetanítást. […] Nagyon energikus asszony volt, szenvedélyes elkötelezettje az ügynek, melyért valamit tenni akart. Minthogy pedig együttműködni csak olyan emberekkel lehet, akik képesek rá és maguktól is tenni akarnak valamit: mindenképpen segítenünk kellett neki. Így született a kecskeméti iskola” (Visszatekintés III., Iskolai énekoktatással az egyetemes zenekultúráért – Nyilatkozat 1966)

„[…]ez az első iskola, amely szervesen beépíti a zenét az általános emberi műveltségbe. […] Innen azzal a tudattal mennek ki az életbe a gyerekek, hogy zene nélkül nincs élet.” (Visszatekintés III., A kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola új épületének felavatásán – Beszéd 1964)

1954-ben az első budapesti zenei általános iskolát a Lórántffy utcai iskolában Kodály útmutatásával Bors Irma hozta létre. Magyar és külföldi szakemberek egyaránt csodájára jártak.

„A Lórántffy utcai éneklő iskola (eddig a fővárosban legjobb e nemben)[...]” (Visszatekintés I., Igaz, hogy nem engedik énekelni a gyermekeket! 1956)

„Amivel a Lórántffy Zsuzsanna utcai iskolában a külföldi látogatókat – legutóbb Sosztakovicsot – elkápráztatják: a gyermekek olvasókészsége” (Visszatekintés III., Egy kis számadás – Előadás a Magyar Zeneművészek Szövetségében 1962)

Bors Irma: „Meghatottan gondolok ma is Yehudi Menuhinra, aki a Lórántffy utcai iskola egyik énekórája után azt mondta: úgy véli, ez a világ legjobb iskolája, s ha Budapesten élne, idejáratná a fiát. Ennél nagyobb elismerés nem érhetett volna minket.” (Gábor Lilla: Kodály pedagógiájának nyomában II. 1981)

 

Hangszertanulás

„Mindenkinek, aki hangszert tanul, előbb énekelni kellene. A hangszer nélküli szabad ének a zenei képességek igazi és mélyreható iskolája. Előbb muzsikusokat kell nevelnünk, mielőtt hangszerjátékosokat nevelnénk, és akkor minden jobbra fordul.” (Visszatekintés I., A komolyzene népszerűsítése – Előadás New Yorkban 1946)

„Senki ne legyen felvehető hangszertanulásra, ha egy évi sikeres előképzőt nem végzett.” (Visszatekintés I., Reflexiók a zeneoktatás reform-tervezetéhez – Felszólalás a Zeneművész Szövetség Pedagógiai Szakosztályának ülésén 1952)

„[…]arra kell törekednünk, hogy hangszerjátszóink is az ének alapján álljanak, az énekszerű előadást tartsák elérendő célnak.” (Visszatekintés I., Hozzászólás a középiskolai énekoktatás kérdéséhez 1953)

„Az ének a zenélés lelke a hangszeren is. Sok nagy zenész hangsúlyozta már ezt.” (Visszatekintés III., A békéstarhosi zenepavilon felavatásán – Beszéd 1953)

„Bülow mondására kell emlékeztetnem a zongoristákat: »Wer nicht singen kann (mit schöner oder unschöner Stimme), sollte nicht Klavier spielen.« Az énekkel olvasókészséget szerez a növendék, ezzel könnyebben hozzáfér a nagy szellemek alkotásaihoz, rövidebb idő alatt több művet ismerhet meg, mintha csak fáradságosan silabizál.” (Visszatekintés I., Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1946-47. évi tanévnyitó ünnepségén 1946)

„[…]már második osztálytól kezdve tanulnak furulyázni” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„[…]furulya [...] itt […] már inkább szükség van a belső hallás irányító szerepére.” (Visszatekintés I., Előszó Vass Lajos furulyaiskolájához 1947)

„A különleges rátermettségűek ám nyúljanak nekik való hangszerekhez. […] Ők aztán társaik zenei látókörét bővíthetik hangszeres művek bemutatásával.” (Visszatekintés I., Mire való a zenei önképzőkör? 1944)

„Hogy mit adjunk a gyermeknek játszani? A fejből lejátszott dallamok után azok nehézségi fokán álló kis darabok kellenek […] Én magam csak egy dologra akartam felhívni a figyelmet, amikor a 24 kis kánont kiadtam, nevezetesen arra, hogy már ezen a fokon is meg kell kezdeni a polifon hallás kifejlesztését. […] Ezt a képességet korán kell kifejleszteni. Hogy milyen korán lehet kezdeni, azt ezekkel a kis kánonokkal próbáltam ki. Azt hiszem, ezeknél a kánonoknál egyszerűbbeket is lehet írni. A kánon-zongorázás feltételezi, hogy az illető előzőleg kánonokat énekelt. A kánonokat nem lehet egyedül énekelni: ez társas zenélés. […] A kezdő énektanulásnál is fel kellene használni a kétszólamú éneklést. Ebben fontos szerepe van a kánonnak, amelyet először énekelünk, csak azután zongorázhatunk. Ennek is többféle formája van. Eleinte ketten játszhatják, az egyik az egyik szólamot, a másik a másikat. Azután az egyik énekli, a másik csak játssza. Azután egyedül játssza mindkettőt. Ennél már csak egy fokkal nehezebb, ha az egyik szólamot énekli, a másikat játssza.” (Visszatekintés III., Magyar hangszertanítás – Előadás és vita 1946)

„Elmefejlesztőbb, ha egy sorból játszunk kétszólamú kánont. A két sorban leírtaknál gyakran nem is tudatos, hogy a két kéz ugyanazt játssza. Igen hasznos az egyiket énekelni, a másikat játszani.” (Visszatekintés I., Huszonnégy kis kánon a fekete billentyűkön – Előszó 1946)

„A zongorát a fekete billentyűkön kellene kezdeni. Rajtuk az ötfokúság mint külön, zárt rendszer jelentkezik, nem kell mint valami foghíjas tökéletlenséget a hétfokúságból levezetni.” (Visszatekintés I., Ötfokú zene – Utószó az I. füzethez 1945)

„Gyermeknek az ötfokúságot mint hiányos skálát magyarázni helytelen, hiszen az tökéletesen zárt skála.” (Visszatekintés III., Magyar hangszertanítás – Előadás és vita 1946)

(Gyermektáncok) „[…]csak a fekete billentyűkön mozog, mert már jó ideje próbálom rábeszélni a zongoratanárokat, hogy eleinte többet foglalkozzanak a fekete billentyűkkel, aminek nemcsak szellemi, hanem kéztechnikai előnyeit is látom.” (Visszatekintés I., Londoni rádiónyilatkozat – Riporter: Seiber Mátyás 1946)

„[…]a hegedűtanításról […] a négy húrt kinevezzük dó-nak, és rajtuk van egy re, mi. […] Ha ezen túl vagyunk, ott van nem kevesebb, mint három ötfokú skála négy húron. Néhányszáz magyar népdal játszható így. […] Ez kimeríthetetlen anyag. Sok előnye van azáltal is, hogy korábban kezdi a két húron való játszást, mint a legtöbb iskola, így a kézcsukló ügyessége is hamarabb fejlődik.” (Visszatekintés III., Magyar hangszertanítás – Előadás és vita 1946)

„Micsoda nyereség a hegedűsnek! Ott járhatna az É-húron a »4 kereszt« rejtélyei nélkül.” (Visszatekintés I., Ötfokú zene – Utószó az I. füzethez 1945)

„Az igazi muzsikálás útja […]: a fej- és szívből indul ki, onnan kormányozza az ujjakat, a gégefőt és bármely hangszert.” (Visszatekintés I., Az I. szolfézs-verseny után 1949)

„Akinél a szellem jár elől, azt ujjai könnyen követik.” (Visszatekintés III., Az eredményes zenetanulásról – Nyilatkozat 1957)

„[…]a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze: 1. kiművelt hallás 2. kiművelt értelem 3. kiművelt szív 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van.” (Visszatekintés I., Ki a jó zenész? – Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1953. évi tanévzáró ünnepélyén)

„Kezdetben egyébként a hivatásos muzsikusok képzése is pontosan ilyen, hisz nincs olyan hivatásos zenész, akinek a tudása a semmire épülhetne.  Előbb neki is énekelni kell. […] A hivatásos zenélés főként hangszerjátékkal kezdődik. […] Néhány év alatt azután elválik, hogy melyikükből válhat hivatásos muzsikus. […] Ám a hivatásos muzsikusoknak is ugyanabból a háttérből kell előlépniük. […] Hangszerjátékosoknál tizedik évük körül már felismerhető, hogy melyikükből válhat hivatásos muzsikus, mert addigra világosan megmutatkoznak a manuális, testi és egyéb adottságaik. Tizennégy éves koruk után továbbmehetnek majd zenei szakiskolába, ahol megszerezhetik professzionista képzettségüket. Tizennégy éves koráig azonban, úgy vélem, mindenkinek el kell érni egy bizonyos közös színvonalat a zenében.” (Visszatekintés III., A zenei nevelők Santa Barbara-i konferenciája előtt – Nyilatkozat 1966)

 

Szaktanítás, tanárképzés

„szaktanítás minden iskolában […] a középiskola legfelső osztályáig” (Visszatekintés I., Gyermekkarok 1929)

„Az iskolákban majd akkor lesz jó zenetanítás, ha előbb jó tanárokat nevelünk.  Hangszeroktatásra vannak megfelelő tanáraink. De nagyon kevés az olyan tanár, aki a hallást és az általános zenei műveltséget fejlesztené. Ez a fajta munka új típusú tanárt kíván meg” (Visszatekintés I., A komolyzene népszerűsítése – Előadás New Yorkban 1946)

„Sietve képeznünk kellene megfelelő tanerőket, hogy minél több iskolában bevezethessük a hat énekórát: az eredmény mindenütt meglesz.” (Visszatekintés I., Tanügyi bácsik! Engedjétek énekelni a gyermekeket! 1956)

„[…]a legközelebbi időkben nekünk milliókat kell a zenéhez vezetnünk, és ehhez a jó zenészek és tanítók százaira, ha nem ezreire van szükségünk.” (Visszatekintés I., Megnyitó beszéd a szovjet zenepedagógiai és zeneirodalmi könyv- és kottakiállításon 1953)

„[…]zenei szaknevelésünk egész átállítására van szükség.” (Visszatekintés I., Zenei nevelésünk reformjáról – Beszéd a Miskolci Zeneművészeti Szakiskola szolfézs-versenyén 1954)

„[…]a legégetőbb teendő […] a szaktanítók képzése.” (Visszatekintés I., Megjegyzések az új tantervhez 1961)

„[…]új tanerők képzése s a régiek továbbképzése” (Visszatekintés I., A magyar iskola mai feladatairól – Nyilatkozat 1947)

„Sokkal fontosabb, hogy ki az énektanár Kisvárdán, mint hogy ki az Opera igazgatója. […] a rossz tanár harminc éven át harminc évjáratból öli ki a zene szeretetét.” (Visszatekintés I., Gyermekkarok 1929)

„Majd ha megszaporodnak a jó tanítók, akkor jut zeneéletünk eddig nem sejtett virágzásra, akkor javul meg zenei szaknevelésünk.” (Visszatekintés I., A zenei írás-olvasás módszertana – Előszó Szőnyi Erzsébet könyvéhez 1954)

„A munka oroszlánrésze az általános iskolai énektanítókra háramlik. Eszerint kellene őket megbecsülni.

Ha valaha megérjük azt az új Magyarországot, amelyben már nem lesz olyan ember,

                   »…kiben nem él a zene,
                    S kin nem fog édes hangok egyezése;
                    Az árulás-, furfang-, rablásra termett,
                    A lelke komoran jár, mint az éj,
                    És amit érez, sötét, mint pokol:
                    Ilyenben sohse bízz!«

                    (Shakespeare: Velencei kalmár V. 1.)

az nagyrészt az ő érdemük lesz.” (Visszatekintés I., Igaz, hogy nem engedik énekelni a gyermekeket! 1956)

 

„[…]az óvónőképzés egyre fokozódó igényei” (Visszatekintés III., Zene az óvodában – Rádióelőadás 1941)

„[…]az óvónő magasrendű, bonyolult munkájához […] több éves, sokoldalú tanulmány és kiművelt ízlés szükséges. Ahol ilyen akad, csodát tud tenni a kicsinyekkel, zenében is. A gyermek mindent megtanul, ha van, aki tanítani tudja.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában 1941 – Utóirat 1957)

„Ismerem és a legnagyobbra értékelem hősies munkájukat. Minden rendű tanító-nevelő foglalkozás közt ez a legfontosabb és legnehezebb, mert első és kitörölhetetlen benyomást hagy a lélekben.” (Visszatekintés I., Zene az óvodában – Utóirat 1941)

 

Zenepedagógiai gyakorlatok

„Magam is csak később kezdtem könnyű és még könnyebb darabokat írni – utolsónak óvodás dalokat. Mindez azonban csak előkészítő gyakorlat: út a reneszánsz polifónia nagy mestereihez, Palestrinához, Purcellhez és másokhoz.” (Visszatekintés III., Zenei nevelés, zenei általános iskola – Nyilatkozat 1965)

„[…]ezek a gyakorlatok arra is alkalmasak, hogy bevezessenek a kórusének legnagyobb korszakának stílusába.” (Visszatekintés III., Tizenöt kétszólamú énekgyakorlat – Előszó az angol kiadáshoz 1961)

„Úgy vélem, ez nem haszontalan időtöltés. Egy tucat könnyű kétszólamú gyakorlat írásával ugyanannyit adhatunk az országnak, mint egy új szimfóniával – ha nem többet. […] Úgy vélem, ezek a gyakorlatok is kompozíciók. Remélem azt is, hogy különbek, mint azok a száraz gyakorlatok, melyeket azelőtt főként tanárok írtak, iskolai használatra.” (Visszatekintés III., Iskolai énekoktatással az egyetemes zenekultúráért – Nyilatkozat 1966)

 

„Ki a jó zenész?” (Visszatekintés I., Ki a jó zenész? – Beszéd a Zeneművészeti Főiskola 1953. évi tanévzáró ünnepélyén)

„Hogy ki a jó zenész, Schumann néhány találó mondattal már száz éve megmondta. […] Lássunk néhányat a »Jugendalbum« »házi- és életszabályai«-ból."

„A hallás fejlesztése a legfontosabb.”

„Korán tanuld meg a harmónia alaptörvényeit.”

„Inkább játssz könnyű darabot jól és szépen, mint nehezet középszerűen.”

„Hangszered mindig tisztán legyen hangolva.”

„Darabjaidat nemcsak tíz ujjaddal kell tudnod, zongora nélkül is el kell tudnod dúdolni. Gyakorold képzelőerődet odáig, míg nemcsak a dallamot, hanem a hozzátartozó harmóniát is emlékezetben tudod tartani.”

„Igyekezz hangszer segítsége nélkül kottából énekelni, akármily kis hangod van. Ettől élesedik a hallásod. De ha szép, zengzetes a hangod, ne késlekedj kiművelni, tekintsd az ég legszebb ajándékának.”

„Ha ismeretlen kottát tesznek eléd, előbb olvasd át, csak azután játszd. (Ez feltételezi, hogy olvasva is megérted.)”

„Ne mulassz el egyetlen alkalmat sem, mikor másokkal együtt zenélhetsz. Ettől lesz játékod folyékony, lendületes. Énekeseket is kísérj.”

„Játszd szorgalmasan jó mesterek fúgáit, mindenekelőtt Bachéit. A Wohltemperiertes Klavier mindennapi kenyered legyen. Akkor bizonnyal derék muzsikus válik belőled.”

„Gyakran énekelj karban, kivált középszólamokat. Ettől leszel egyre jobb zenésszé.”

„De hát ki a jó zenész? […] az vagy, […] ha a zene nemcsak ujjaidban, hanem fejedben és szívedben is lakozik.”

„Hallgass figyelemmel minden népdalt, ez a legszebb dallamok kincsesbányája, s általuk ismered meg a népek jellemét.”

„Gyakorold jókor a régi kulcsok olvasását. Enélkül a múlt sok kincse hozzáférhetetlen számodra.”

„Ne ítélj első hallásra. Nem mindig az a legjobb, ami első pillanatban tetszik.”

„Nézz körül alaposan az életben, más művészetekben és tudományokban is.”

„Tökéletes zenész […] képes egy először hallott bármily bonyolult zenekari művet mintegy partitúrában maga előtt látni. Ez az elérhető legmagasabb fok.”

„[…]buzdító Schumann utolsó mondata:

»Es ist des Lernens kein Ende.« 
A tanulásnak nincsen vége.”